Kapolcsi felolvasás

Idén is Kapolcson jártam, és egy jó hangulatú irodalmi estet tartottam. (Aki részletet akar hallani és látni, kattintson ide, és a kép alatt a "szélessáv" feliratra.) (Vagy ide.) A közönség fantasztikus volt, a poénok bejöttek, jókat nevettünk, ha kellett. Két könyvből, az Arcokból és A születésnapból olvastam fel. A születésnap hamarosan hangoskönyvként is megjelenik, Vallai Péter előadásában, ez a felolvasás egy kis előzetes volt, tehát. Néhány fotó, a hangulat érzékeltetésére. A képeket Petőcz Orsolya készítette. Márta István is eljött az estre, nagy taps fogadta, és az est előtt Galántai Györggyel is találkoztam, akinek háza van Kapolcson.

Zene - nyár

A Litera kérdése - milyen zenét hallgatok

Klasszikusokat, meg ami jön, minden nap

Feltette a Litera a kérdést, milyen zenét is hallgatok a nyáron.

Most éppen nincs nyár, mert hideg rekordot dönt a hőmérő, július vége, és eső, meg 15 Celsius, maximum, ami azért nem nevezhető nyárnak. Talán annyiban más ez az időszak az év egyéb hónapjaihoz képest, hogy a szokottnál is többet és szívesebben autózom, és a téli gumikat semmiképpen nem veszem elő, mert bízom abban, hogy az augusztusi hóesés, itt, az európai kontinens középső részén, csak-csak elmarad.

Az autó a rádióé. Ami azt jelenti, hogy vezetés közben mindig szól valami, leginkább a Bartók, vagyis "MR3"-rádió , ebben nem csalódom, bár bizonyos opera-részletek sugárzásánál biztosan eltekerem, nem bírom ugyanis a magas fejhangokat, vagy nem értek az operához, az is lehet. De klasszikusok zongorán jöhetnek minden mennyiségben, különösen a bécsi klasszikusok, ők zenekarral is jöhetnek, még vonósokkal is - jól harmonizálnak az autópályák hangulatához.

Ha eltekerem a Bartókot, akkor jöjjön a Petőfi, vagyis "MR2", vagyis "nagyooon zene". Ismerem a vitát és a dühöt, ami a Petőfi rádió körül zajlott/zajlik, de tény, hogy olykor szívesen hallgatom, zenei kínálatát - szerintem - nem lehet összevetni a különböző kereskedelmi rádiók kínálatával. Olyan könnyűzene ez, ami sokszor alternatív is, igényes, ha éppen magyar szerzőkről van szó, akkor azon szerzők műveit adja - többnyire - a Petőfi, akiknél még a szöveg is emészthető. És, ha már magyar szerzők, akkor legyen, és remélem, hozza valóban őket a Petőfi, szóval, legyen Pál utcai fiúk , vagy Trabant vagy Tereskova vagy Bizottság vagy megint Bizottság .

Ez az MR2 csak olykori kiruccanás, maradok a komoly zenénél, azon belül a klasszikusoknál. Nem véletlen, hogy az Idegenek című regényemben alapvetően két zenemű jön elő, az egyik a Für Elise, számos feldolgozása közül talán ezt ajánlanám, a másik Beethoven Örömódája, itt is számos emlékezetes előadást találhatunk, javaslom ezt , de aki tud angolul, az meghallgathatja Leonard Bernstein kísérő szavaival együtt az ő változatát is , vagy éppen Karajan legendásan precíz interpretálásában az első részét a 9. szimfóniának.

Szívesen hallgatom még Mozart 5. hegedűversenyét Janine Jansen előadásában , vagy éppen Beethoven Holdfény szonátáját Atsuko Seta előadásában.

Ha pedig elkanyarodunk a bécsi klasszikusoktól, akkor jöjjön Chopin, az ő majdnem mozarti játékossága és könnyedsége, bármelyik valzer vagy mazurka elővehető, én most Viktor Bijelovic előadásában választottam egyet, szinte találomra.

Ezek az én zenéim. Lehetne még sok-sok zeneszerzőt említeni, Csajkovszkijt, Ravelt, Vivaldit, akiket szintén bármikor és szívesen hallgatok, de a Für Elise vagy az Örömóda annyi harmóniát és kiegyensúlyozott játékosságot nyújt a számomra, hogy szinte naponta hallgatom újra őket. Valahogy Európát jelentik, és én "Európa-mániás" vagyok, már igen régóta, egészen egyszerűen azért, mert - és ezt Európa rádió című könyvemben is leírtam - örülök, annak, hogy hazám partjait ismét 3-4 tenger mossa, mint egykor, hősi időkben.

Merthogy szeretem a tengert.

Van még egy zenei világ, ami komoly zenei, de nem klasszikus, és ami nagyon fontos a számomra: ez a kortárs modern, repetitív, minimál zene, és itt sokakat kell megemlíteni, Kurtág Györgyöt, Jeney Zoltánt, Sáry Lászlót, vagy Steve Reich, John Cage nevét. Ezzel a zenei világgal közelebbről 1984-ben ismerkedtem meg, amikor az Almássy téri Művelődési központban volt egy többnapos modern zenei fesztivál. Ezen a fesztiválon "váltott előadóművészekkel" eljátszották a XX. század eleje zseniális zeneszerzőjének, Erik Satie-nak a 23 órás "Bosszantások" című zeneművét is, a műből egy rövid részletet itt találtam.

A 84-es fesztivál nagy felfedezése volt a számomra John Cage, akinek bármelyik darabját szívesen ajánlom, legyen most itt ez a kettő, az egyiknek A Holocaust nevében a címe , a másiknak pedig Zene Marcel Duchamp-nak:

Ekkor, ennek a fesztiválnak a hatására kezdtem írni a Zárójelversek című sorozatomat, ezek a versek nagyrészt a repetitív technikát valósítják meg, szövegben. És ezután a fesztivál után többéves együttműködés kezdődött köztem és az Új Zenei Stúdió mára világhírűvé lett zeneszerzője, Sáry lászló között, akinek a számomra a legfontosabb zeneművét a "Kotyogó kő egy korsóban" címűt nem sikerült letöltenem a netről, de ettől függetlenül ajánlom mindenki figyelmébe. Az együttműködésünk eredménye egy közös nagylemez lett, ami "Közeledések és távolodások" címmel jelent meg a Hungaroton kiadásában, 1990-ben, és aminek "Repetitív " című darabját itt bárki meghallgathatja.

Végülis a nyár - a zene szempontjából - nem különbözik a többi évszaktól. Viszont számomra az idő múlásával egyre fontosabb maga a zene - mindennapi kenyér, amit a net "megad nekünk ma".

Kapolcs

Kapolcs - felolvasás:
Petőcz András: Arcok és Születésnap
Közreműködik: Márta István
IRODALOM, FELOLVASÁS

Helyszín: KAPOLCS (KÁVÉHÁZ)
Dátum: Július 26.
Kezdõdik: 19:00
Irodalmi est, könyvbemutató, hangoskönyv-ismertető, felolvasás, kis zenék...

Tehát szombaton este mindenkit várok: Kapolcson.

dolgozom

Min is dolgozik mostanában: a Terasz körkérdése, amire kicsit körülményesen válaszoltam.
Itt is olvasható:

Arcaim(avagy min is dolgozom éppen?)

Már babonából sem. Babonából sem válaszolok arra a nagyon egyszerű és természetes kérdésre, mit is csinálok éppen, vagyis, min dolgozom. Felesleges görcsöt okoz, nem is a kérdés, de a válasz maga: ha azt mondanám, hogy épp ezen és ezen dolgozom, úgy érezném, pontatlan vagyok, mert közben ezer másik üggyel is foglalatoskodom, tehát nem éppen csak azzal az említett eggyel. Nem beszélve annak terhéről, ha megemlítek valami időigényesebb munkát, és aztán kiderül, később, a kérdés, illetve a válasz után jóval, hogy leálltam vele, nem megy, nem tudok az elképzelt művel elkészülni stb.
Még valamikor a 80-as években történt: egy nemzedék- és pályatársam egy csoportos felolvasást követő italozás alkalmával valami olyasmit mondott, verskötetet véglegesít, mert szerződést kötött vele a legnagyobb állami kiadó, a Magvető. A kijelentés elhangzott, tiszteletteljes hallgatással nyugtáztuk, aztán az egész ügyből nem lett semmi. Az a kötet még azóta sem készült el, sem a Magvető, sem egyéb kiadó nem adta ki.
Most, egy hónapja, az idei Könyvhétre jelent meg Arcok című novelláskötetem. Egész eddigi pályámon „arcok” sokaságát mutattam, van jó néhány álnevem, sokfélét alkottam költészetben, prózában is. Ez az én arcom: hogy arcaim vannak. Igen, dolgozom: regényt írok, és filmforgatókönyvet, és mesét és verset, és interjút adok, ahogy az a Tiszatáj mostani, júliusi számából is kiderül. És közben írom a blogomat, valamint a honlapomat, és verskötetet állítok össze, de leginkább történeteket írok, kitalált és kevésbé kitalált történeteket.
Honlapom elején az áll, hogy „magam növesztettem a magam testét, nem teszi meg helyettem senki”. Arcomat és „arcaimat” én hoztam létre. Felelős vagyok értük. Felelős az arcomért, ha már belekezdtem az „arc-készítésbe”. Jövőre leszek 50 éves. Azt mondják, ilyen korban már az ember maga faragja. Mármint a saját arcát. Én is ezt teszem: az arcomon, az arcaimon dolgozom.

Ajánlás

A mai nap az interneten "szörföztem", és erre a cikkre találtam. A cikk írója azt írja, hogy "A Születésnap című regénye után gyorsan megjelent az Idegenek, és el is nyerte a tavalyi Márai-díjat. A regényírás aligha fárasztotta el a szerzőt, az idei könyvhéten már az újabb kötetét dedikálta. Az Arcok tizennyolc elbeszélése a világ legkülönbözőbb helyein kínál terepszemlét, a sarki metróállomástól Madagaszkárig, Sanghajtól San Franciscóig, hol elnagyolt, hol aprólékos portréfestéssel színezve a történeteket. A narrátor személytelen, de a hangja végig ugyanaz, s olyan érzést kelt az olvasóban, mintha ikertestvérével társalogna, akivel közösek a génjeik, a titkaik.
"Semmit sem tudunk önmagunkról" - mondja útravalóként a mottó, és narrátorunk hozzáteszi: valahogy minden annyira idegen, nemcsak a világ végén, hanem otthon is. Az Arcok egy belső utazásokra buzdító bédekker lehet önmagunk feltérképezéséhez."
Nagyszerű ajnlás az Arcokhoz. Köszönöm.

Bodor Pál írása

Diurnus (Bodor Pál) újabb írásában is az Idegeneket méltatja, illetve arra biztat, hogy egy általam is ismert szomorú jelenségről írjak újabb, készülő regényemben. Egyrészt köszönöm neki, talán nem is sejti, mennyire fontosak a számomra a szavai, másrészt pedig magamban azért könyörgöm, hogy legyen végre időm írni a folytatást, az Idegenek tervezett folytatását.
Jó hír, ami egyben titok: készül a hangoskönyv A születésnapból.

Diurnus (Bodor Pál) írása

Szombaton, június 28-án egy baráti társaságban voltam, Kocsis Andrással, Kertész Ákossal, Krizsó Szilviával, Széchenyi Ágnessel, Szále Lászlóval és Bodor Pállal, valamint még sokakkal. Bodor Pálnak adtam az Idegenek című regényemből - két napra rá felhívott telefonon, hogy még éjjel is olvasta, és írt is róla.
Köszönöm Bodor Pálnak az írását - erőteljes, pontos, nagyszerű reflexió.