2013. november 29., péntek

Versek a rádióban

Tegnap 20.50-kor verseket mondtam a Kossuth rádióban. Jó rádióhallgatást kívánok.

Erre a linkre kattintva meghallgatható, de csak úgy, ha a 20.50-es időpontra megyünk a kurzorral, és ott rákattintunk az időpontra. Kicsit bonyolult. 
Mindez, a Kossuth Rádió honlapja szerint, csak három hétig lesz hallható. Utána - gondolom - archívumba kerül.

Sok üdv mindenkinek!

2013. november 27., szerda

Szépírói Műhely - írásgyakorlatok 8.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.


A legutóbbi foglalkozáson Bana Károly Renátó írásait hallhattuk. Meglepett az írások humora, "profizmusa". 

Bana Károly Renátó

A materialista ember

Egy napon a materialista ember elindult, hogy munkát keressen. Ilyen merészségre életében még csak egyszer szánta el magát, de akkor végül is nem indult el. Most azonban mégis, mert a javakat szerette, jobban, mint a lustaságot, és jobban, mint bármi mást. Gondolataiba mélyedve ment egy mezőn éppen, mikor megszólította egy hang:
- Ádám! Ádám!
- Na! Mi az? Mondjad! Mi van?
- Ádám! Én szólítottalak meg!
- Ki az az "én"?
- Az Isten. Mindent tudok. Épp ezért fölajánlom, hogy légy a második fiam.
- S mit kapok cserébe?
- Hogyhogy mit kapsz cserébe? A legnagyobb dolog a világon fiamnak lenni.
- Jó, jó, de azért mégis mit? Elvégre az ember csak szeretné tudni, ha már munkát vállal!
- Belekerülsz a Bibliába, s áldani fogják majd nevedet. S elvezetlek egy olyan világba, ahol nem leszel többé rabja a földi dolgoknak, s efölött a világ fölött végtelen hatalmat kapsz.
- Köszönöm, nem! Elég volt apám fiának lennem, ő is azt mondta, hogy ne legyek rabja a földi dolgoknak, mégis minden földi értéket magáénak mondott.  Különben is másodiknak lenni nem jó dolog, mindenből kevesebb jut az embernek. Különben hol vagy? Nem is látlak!
Ezzel tovább folytatta útját. Másodjára az ördög kísértette meg.
- Ugye, munkát keresel?
- Igen, azt. Ki vagy, s mit ajánlasz?
- Rögtön a tárgyra térsz. Ezt szeretem benned. Én az ördög vagyok, s megadom neked mindazt, amit kívánsz. Pénzt, nőket, aranyat, ékszert, minden fölött rendelkezhetsz.
- Ez már sokkal jobban hangzik.
- Ugye? Cserébe nem kell mást tenned, mint hűen szolgálnod engem, és elismerned, hogy minden fölött jogosan uralkodom.
- Akkor most ki uralkodik minden felett? Te vagy én?
- Én, de te segítesz. Várj! Hová mész?
- Munkát keresni - hangzott az egyszerű válasz.
Harmadjára a Halál jött vele szembe.
- Én vagyok a Kaszás, és munkát ajánlok neked.
- Kasszás?
- Nem! Kaszás!
- Ja, a kapás! Értem. És mit?
- Nem a kapás! Betűzöm: H, A, L, Á, L.
- Mindegy!
- Nem mindegy! Ugyanis én nem kapával, hanem kaszával dolgozom.
- Tudod, mit? Felejts el! Ilyen akadékoskodó főnök akkor sem kéne, ha maga a Halál lennél.
Tovább menve az erdőben, hét kisnövésű ember futott oda hozzá.
- Hát ti kik vagytok, kis nevetséges emberkék?
- Nem vagyunk nevetségesek! Mi vagyunk a Hét Törpék. Én vagyok Hapci, ő Morgó, Szende, Kuka, Szundi...
- Hát még a nevetek is eléggé vicces, olyan, mint ha valami bugyuta rajzfilmből lenne. De mégis, mit akartok, mit dolgozzak?
- Azt, hogy csókold meg Hófehérkét, kit a gonosz mostoha elaltatott egy mérgezett almával, mert szebb volt nála, de fölébred, ha egy herceg megcsókolja, aki aztán elnyeri Hófehérke fele királyságát és szerelmét.
- Nahát, ez tényleg egy mese!
És már faképnél is hagyta őket. Aztán saját hasonmása jött vele szembe.
- Hé! Te tudom, ki vagy! Ne is mondd! A Szomszéd a Szomszédokból!
- Majdnem! A lelkiismereted!
- Azért nézel ki úgy, mint én! Érthető! De egyet nem értek. Te milyen munkát szeretnél ajánlani nekem? És alighanem szegényebb vagy, mint én.
- Hát az igaz, munkát nem adhatok, te viszont rendesen megdolgoztatsz! Szeretném azonban felhívni a figyelmedet, hogy hallgass az utánam jövőre.
- Ez még könnyű! Mit adsz érte?
- Reménytelen vagy!
S ahogy az ígéret szólt, hamarosan jött valaki.
- Egy angyal.
- Igen, az őrangyalod!
- És mit akarsz tőlem?
- Semmit.
- Akkor nem lennél itt! Na, mit?
- Hát... épp ez az. Semmit. Felmondok.
- Én nem is alkalmaztalak! Neked kéne engem.
- Hogy te légy az én őrangyalom?
- Nem! Nem az angyalokat, hanem a vagyonomat szeretném őrizni.
Végül egy ismerős alak jött felé.
- Már megint a lelkiismeretem!
- Nem! Én te vagyok!
- Hát az hogy lehet?
- Nem tudom. De ne menj tovább!
- Miért ne?
- Mert vége az útnak.
- És mi van az út végén?
- Az út vége. Hát nem borzasztó?
- És van ott munka?
- Hát az nincs, de azt már nem is néztem.
- Akkor honnét tudod, hogy nincs?
- Lehet egy olyan világban valami, ahol nincs materializmus?




Levél a Télapóhoz

Így karácsony tájékán megkezdődik az ünnepi láz. S bizony még más is, várakozás az ajándékokra. A gyerekek várják a Mikulást és a Jézuskát. A Mikulásnak még levelet is szokás küldeni. Az ilyen levelek közül került kezembe egy, melyet most megosztok veletek:


Kedves Télapó!

Mielőtt megírnám az idei kívánságlistámat – szeretnék pár szót szólni hozzád.
Először is, azt mondják, hogy te az összes gyereket ismered, és így állapítod meg, hogy jó volt e vagy rossz e az idén. Szeretnék ahhoz gratulálni, hogy ilyen hatalmas kémhálózatot sikerült kiépítened, arra azonban szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ez az információforrás gyakran nem elég megbízható. Szerintem nálunk a kém a Margit néni a szomszédból, azért sétál végig a körfolyosón és kukkant be mindenhová, ugye? Amúgy a múltkor megkapta, mert akkor kukucskált be a 17-esbe, mikor Gyuri bácsi és a barátnője épp papás-mamást játszottak. Szóval ez a módszer rossz.
Tavaly karácsonyra a Marci osztálytársam 20000 Forintot kapott meg egy új számítógépet, holott négy tantárgyból állt bukásra, meg tapizta Icust is. Dezső pedig színjeles tanuló, és mégis csak egy pár zoknit, meg egy pulóvert kapott tőled.
Ez engem még mind nem érdekelne, de sajnos nálam is elrontottál valamit szerintem. Ha mindent tudsz az összes gyerekről, akkor rólam is, s tudhatnád, hogy utálom az tejcsokoládét, mégis minden karácsonyra kapok egy csomót. De nem panaszkodom, a mikuláscsomag mindenkinek jár, még a rosszaknak is alapfelszereltség. Szeretnélek arra kérni, hogy nekem mégse hozz, mert úgysem eszem meg, a kutyánk meg már hány tőle, ám, ha mégis ennyire rámenős vagy, akkor legalább már valami minőségi márkát hoznál, ne a legolcsóbb TESCO-s minőséget. A narancsot még szeretném, de rohadt volt a tavalyi is és löttyedt.
A tavalyelőtti sportautó pedig - amit kértem – igazira gondoltam, nem pedig egy játékmodellre. A látásod sem lehet már olyan jó, mert amikor, a kocsi mellé MC Bach Demint albumát kértem, akkor nem J.S. Bachra gondoltam. De ekkor még nem szóltam, ám tavaly, amikor megkaptam tőled a 621. pulóveremet, ami tök béna és a nyolcsebességű BMX bicikli helyett egy sportautós újságot; akkor már tényleg besokalltam és tudtam, hogy ezt idén megírom neked.
Tehát szeretném, ha pótolnád a kívánságaimat, s megkapnám a verdát meg a bicajt, bővebben lásd a tavalyelőtti levelemet, de emlékeztetőül: egy Ford Mustangot, BMX kerékpárt. Biztos vagyok benne, hogy csak tévedésről van szó, így ez nem is kérdés. Az idei kívánságaim a következők lennének:

1.                egy jacht a horvát tengerparton
2.                30000$ készpénzben
3.                meg egy saját focicsapat
4.                továbbá azt akarom, hogy a Frigyes bringáját törd szét vagy lopd el vagy robbantsd fel vagy valami, mert irigy görény és a múltkor nem engedte meg, hogy kipróbáljam

Ezeket akarom az idén. Hogy lásd, mennyire rendes vagyok: ezt az évet még megadom neked, hogy ezeket az egyértelmű hibákat javítsd. Jól figyelj, Télapó, azonban, ha ez nem történik meg, akkor nagyon nem leszünk jóban egymással, megkeserülöd. Apukám az adóhivatalnál dolgozik, nagyon befolyásos ember. Elintézem, hogy legalább három évet ülj a sitten. Valamint tudom hol szoktál parkolni a szarvasaiddal, amikor hozzánk jössz; aláaknázom a terepet. Így akarj még egyszer kikezdeni velem, tudjad kivel állsz szemben, kis lúzer!

Minden jót, jó munkát, kellemes karácsonyt!

Pistike



Most a láb vagy a méter?

- Apa, miben van a különbség a láb és a méter között?
- Hát, fiam, ez egyértelmű; abban, hogy az egyik láb, a másik meg méter.
- Nem így értettem. Mekkora egy láb?
- Ez buta kérdés, nem lehet megmondani, nekem is más a lábam, mint a tied.
- Én azt hallottam, hogy az egy mértékegység.
- Igen? Vagyis, igen, az, hát miért is ne lenne az?
- Engem, apu, igazából csak az érdekelne, hogy mi alapján döntötték el, hogy mekkora legyen egy láb, hiszen, mint te is mondtad, mindenkinek más a lába.
- Az alapján döntötték el, hogy mekkora legyen egy láb, hogy mekkora egy méter.
- Egyszóval azért harminc centiméter egy láb, mert a méter száz?
- Pontosan!
- Ennek semmi értelme így!
- Látod, én is ezt mondom! Ilyen értelmetlen butaságokat kérdezel itt, na menj játszani, nem látod, hogy apád elfoglalt a lábaival?


2013. november 15., péntek

Két felolvasás

A napokban két youtube-felvételre bukkantam.
Két felolvasás, mindkettőt nagyon szeretem.
Az egyik itt hallható/látható, és Három haiku a címe, a másik meg itt, és Alulnézet a címe.

Mindenkinek mindenféle jót kívánok!

2013. november 7., csütörtök

Szépírói Műhely - írásgyakorlatok 7.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson Horváth Gábor írása volt a legjobb. Különös hangulatú írását ezért is közlöm. 

Horváth Gábor

Az istennő

   Jenő idegesen körülnézett. Figyelte azt a pezsgést, ami a szórakozóhely bejárata előtt volt.  Fiatalok, kisebb-nagyobb csoportokban tömörülve, hol a cigibe szívva, hol a borosüveget meghúzva társalogtak. Mintha külön utcabált tartottak volna. Persze akadtak olyanok is akik annyira partiba voltak, hogy magukról nem tudva, az egyik kapualjban szuggerálták az előttük szétloccsant hányásfoltot.
   Jenőnek tetszett ez a forgatag. Anyukája mondta, hogy itt biztos jól fogja magát érezni. Sok fiatal eljár szórakozni ebben a korban, ő is lassan már húsz éves, ideje volt végre kimozdulnia. „Érezd magad jól, csak a lányokkal vigyázz! Sokuk csak megbántani akarnak.” – Anyja ezekkel a szavakkal engedte útjára Jenőt. Lányok. Mennyi lány van itt. A szeme megakadt egy kisebb lánytársaságon. Hangosan beszélgettek és nevettek, miközben a cigi füst teljesen körbevette őket. Látta a ruháikat. Mindegyiken szemtelenül rövid szoknya volt, formás combjukra fekete harisnya tapadt, lábaik pedig kis sötét csizmákban tűntek el. Dekoltázsuk sokat sejtető, mégis túl sokat takaró. Jenő érezte, ahogy nemi szerve megkeményedik. Száraz ajkait akaratlanul is megnyalta, ahogy újra végigmérte a társaság egyes tagjait. Aztán, kivált a társaságból ő.
   A füst kettévált, ahogy keresztüljött rajta. A világ, mint ha egy pillanatra megállt volna, hogy megnézze, micsoda tünemény tapossa felszínét. Ez a vörös hajú istennő megbabonázott volna bárkit. Sötétre festett szemhéja alól méregzöld szemek figyeltek kíváncsian. A feszes fekete ruha úgy tapadt testére, mint ha nélküle meghalna.  Magassarkú csizmájának koppanása, menyei szólam volt bárkinek, aki felfigyelt rá.  Ekkor az istennő szeme megakadt Jenőn. A fiú szíve egy dobbanást kihagyott, amikor ránézett a lány. Tekintetét belefúrta, úgy szippantott egyet még a maradék cigiből. Rámosolygott, majd eldobta a csikket és elfordult. Az istennő és társasága bement a szórakozóhelyre. Jenő pedig, megbabonázva, ment utánuk.

*

   Rengetegen voltak. Az asztalok jókedvtől és üres sörös korsóktól roskadozott. A pultnál annyian álltak, hogy a személyzet alig tudtat tartani a frontot.  Szinte csak elmosódott árnyékokat látott, ahogy ide-oda sürögnek.  Ahogy beljebb ment, egy nagy terembe jutott.  Középen egy fa állt, rajta egy projektor ami a sima falra vetett különböző videoklipeket. A plafonról groteszk állatszobrok lógtak le, mint ha egy álomban lenne az ember. Itt bárszékek és hozzájuk igazított bárasztalok voltak. Mindegyiket körülülték és nagyban ment a beszélgetés. Közben a hangszóróból ütemes elektronikus zene szólt. Jenő még egyszer körbenézett az bizarr terembe,majd vett magának egy sört. Ivott már ilyet igaz, akkor anyukája is ott volt. Néha megisznak egy-egy üveggel. Elmosolyodott, ahogy erre gondolt. Tekintetével elkezdte keresni az istennőt. Érezte, ahogy hívogatja. Vonzza magához egy titkos nyelven, amit csak ők ketten értenek meg. Megigazította ingét, és levette gyűrött zakóját. Melege volt csak azt nem tudta, hogy a hely teszi, vagy az istennő. Aztán meglátta. Egy szomszéd helységben volt, pont belátott az ablakon. Ott ültek és hangosan nevettek. A többi lány közül is kiemelkedett az a csilingelés, ami elhagyta a lány ajkát. Megint enyhe remegés lett úrrá a gyomrán. Nem tudta elhinni, hogy ilyen lány létezhet. A nevén gondolkodott. Mi lehet az? Adél?Vera?Klaudia? Egyáltalán az istennőknek van neve? Tovább bámulta a lányt.  
   Az istennő észrevette és megint rámosolygott. Jenő elkapta a tekintetét, szerencsére épp elfogyott a söre, szóval gyorsan ment egy másikért. Mire visszaért, látta, hogy a társaság készül elmenni. A fiú kezdett elszomorodni, hogy itt hagyja ez a tünemény.  Aztán látta, nem a kijárat felé, hanem az egyik emeleti tánctér irányába mennek.  A lány megint észrevette, még egyszer rámosolygott, és Jenőnek ennyi elég is volt, hogy kövesse.  
  A tánctér elég kicsi volt, tele emberekkel, szinte alig lehetett elférni. Egy kisebb emelvényen a DJ helyezkedett el. A mellette lévő hangfal pedig hangosan dübörgött. A tánctéren, földöntúli zenére, fiatalok táncoltak, szinte már önkívületi állapotban.  A sötét teremben kevés fény volt, csak  DJ pult felől világított pár reflektor. Jenő figyelte az embereket. Ahogy egymáshoz simulnak, a zene magukkal ragadta őket. Egy másik világban élnek és csak az érzékiség létezett számukra, minden más csupán álom.  Az istennő ennek a másik világnak a közepén táncolt.
   Teste életre kelt, úgy mozog, mintha a zene az ő pórusaiból áradna. Vörös fürtjei felébredtek, és simogatják meztelen vállát. Ahogy a csípőjét megforgatja, mintha a világ is fordult volna vele egyet.  Megigézték a lány mozdulatai. Emlékszik, anyukája gyakran mesélt tündérekről, akik néha a földön járnak, de eddig tényleg nem hitte volna, hogy találkozik eggyel is. Megbabonázva, elindult felé. Hirtelen eltűnt mindenki. Csak ők ketten voltak.  Jenő nem érzett semmi mást, csak a vágyat, hogy megérintse. Félelem és izgatottság volt úrrá rajta. Meg akarta érinteni, de nem akarta, hogy eltűnjön ez a látomás. Már ott állt mögötte.  A lány hátranézett majd megint elmosolyodott.  Az istennő mosolya egész hegyeket képes megmozgatni.  Csípőjét közelebb tolta Jenőhöz. A fiú ösztönösen megfogta, és próbálta követni a mozgását. Az istennő hátranyúlt Jenő tarkójához, és közelebb húzta a nyakához. Érezte a rózsaillatot, ami a nyakából áradt. Megbódult tőle. A lányt szorosabban magához ölelte.
   Egy istennő volt a karjaiban. Egy tündér, egy angyal, és csak az övé volt. Anyukája most büszke lenne rá.  A lány megfordult, és átkulcsolta kezeit Jenő nyaka körül. Így mozogtak tovább. Ezt a zöld szemet követte volna bárhova. Keresztülhatoltak a szemén, a tudatán át egészen a lelkéig. Megkívánta az istennőt. A lány elmosolyodott, mintha tudta volna, mire gondol. Ekkor a lány megcsókolta. Az ajkai puhák voltak és édesek. Éppen, ahogy elképzelte. Sosem csókolózott senkivel, mégis tudta, mit kell tennie. Nyelvük másodpercekig birkózott egymással.  Majd a varázs megszűnt, a lány elhátrált és eltűnt a tömegben.

*

   Az est további részében, Jenő csak ült és erről a mesés élményről ábrándozott. Egy istennő a karjaiban. Megáldotta csókjával és gyengédséggel. Ennyi szeretet, ilyen egyszerű mozdulatokban. Úgy döntött, többet akar. Elkezdte keresni az istennőt. El akarta mondani neki, mennyire kell neki, tiszta szívéből szereti! Nem vágyott másra csak hogy imádja és kövesse, bárhova a világba. Anyukája mindig mondta, ha valakit szeretsz, ne engedd el. De jól kijönne vele ez az istennő. Közben Jenő már átkutatott két tánc teret, de sehol sem látta. Reménykedve lépett be a harmadik teremben.  Meg is látta. Ott. Boldogan vihorászva egy másik férfi karjaiban.
   Döbbenten nézte, nem hitt a szemének. A magas kisportolt férfi karjai úgy fonták át a lány derekát, mint kígyó az áldozatát. Egy csalfa boszorkányt látott. Az istennő tán nem is létezett, és végig egy boszorkány csavarta el a fejét. A szégyentől és fájdalomtól telve az egyik mosdóba menekült.  Jenő nem tudta visszatartani könnyeit. Perceken át sírt, nem érdekelte ki hallja és ki nem.
   Időbe telt, amíg megnyugodott. Haza akart menni. Az anyukája biztonságos karjaiban akart lenni, el akart menekülni erről a gonosz helyről. Lassan kicsoszogott a wc-ből, majd a szórakozóhelyről is. Egy darabig ott állt még a bejárat előtt. Megnézte a hely nevét. Instant. Ide se fog jönni többet. Anyukájának megmondja, milyen rossz hely is volt. Lassan elindult komótosan hazafelé. Nem tett két lépést, valami vörös foltot látott a szeme sarkában. Az egyik kisutcában ott állt ő. A vörös hajú lány. Cigi parázslott az ujjai között. A lány kicsit dülöngélt, nem volt teljesen józan. Jenőnek fájta szíve, mégse tudta megállni, hogy ne menjen oda hozzá. A lány meglátta és rámosolygott.
-              – Szia – hangja még mindig csilingelt.
-              – He-hello.
-          Veled táncoltam odabent ugye? Jól nyomod és nem csak azt. – közben rákacsintott. Jenő érezte, hogy elpirul.
-          Pedig, most először csináltam. Anyukám eddig nem engedett el sehova. Nagyon féltett. – a lány kicsit furcsán nézett rá, de aztán nevetett.
-                Gyakrabban is kimozdulhatnál, nem jó mindig az ősök nyakán lógni.
-                Nem lógok. Nagyon jó a viszonyunk. Tudod, egy fiúnak az anyja a legjobb barátja. 
-                Jaj de cuki srác vagy! – mondta a lány negédesen majd megölelte.  Jenő is szorosan magához húzta.
-               Tudod, anyukám mindig azt mondta: „Vigyázz a lányokkal, sokuk csak megbántani akar. „
-                Jaja, van közöttük pár szenya. – értett egyet a lány.
-                Így van.   
   Tovább ölelték egymást. A lány ekkor hirtelen megrándult, és a falnak dőlt. Nagy, csodálkozó szemekkel nézett Jenőre. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán.
-            Köszönöm, hogy megmutattad milyenek is vagytok.  – Jenő mélyen a vörös boszorkány szemébe nézett. Látta, ahogy a fény lassan kialszik benne.

A kést lassan húzta ki a boszorkányból. A fekete ruhán szinte nem is lehetett látni a vért.  A lány lecsúszott egy kőre és úgy maradt. Mint ha csak egy részeg fiatal lenne. Meredt a nagy semmibe. A fiú kiegyenesedett. Érezte a kellemes esti szellőt. Úgy érezte, egy rossz álomból ébredt fel. Lassan tovább indult hazafelé. Még egy boszorkánnyal kevesebb. Boldog volt ettől a tudattól. Anyukája nagyon büszke lesz rá.



Vége